Az Erzsébet Park Hotel*** tagja a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének, amelynek Etikai Kódexe itt olvasható: Etikai Kódex.
a. Jelen "Általános Szerződési Feltételek" szabályozzák a Szolgáltató szálláshelyeinek és szolgáltatásainak igénybevételével kapcsolatos feltételeket.
b. Jelen szabályzat feltételei nem térnek ki a Szolgáltató által külön, pl. utazási irodákkal, utazásközvetítőkkel, rendezvényszervezőkkel kötött egyedi megállapodásokra, melyek egyedi rendelkezései eltérhetnek jelen rendelkezésektől.
a. A szolgáltató által nyújtott szolgáltatásokat a Vendég veszi igénybe.
b. Amennyiben a szolgáltatások megrendelését a Vendég közvetlenül adja le a Szolgáltatónak, úgy a Vendég a Szerződő fél. A Szolgáltató és a Vendég együttesen - a feltételek teljesülése esetén - szerződéses felekké válnak (továbbiakban Felek).
c. Amennyiben a szolgáltatások megrendelését a Vendég megbízásából egy harmadik személy (továbbiakban Közvetítő) adja le a Szolgáltatónak, úgy a Szolgáltató és a Közvetítő között megkötött szerződés szabályozza az együttműködés feltételeit. Szolgáltató nem köteles vizsgálni, hogy a Közvetítő jogszerűen képviseli-e a Vendéget.
d. Gyógyászati szolgáltatás igénybevétele esetén a Vendég köteles tájékoztatni a Szolgáltatót az egészségügyi állapotáról. Szolgáltató köteles felhívni a Vendég figyelmét az esetleges egészségügyi kockázatokra.
a. A Vendég írásban megküldött ajánlatkérésére a Szolgáltató ajánlatot küld. A szobák értékesítése a szabad kapacitások függvényében történik, Szolgáltató a foglalásokat azok beérkezési sorrendjében igazolja vissza.
b. A szerződés a Vendég írásban (levélben, e-mailben, online felületen) leadott megrendelésének a Szolgáltató írásban megküldött visszaigazolásával jön létre, és így írásban megkötött szerződésnek minősül. A Vendég által szóban leadott foglalás, módosítás, annak a Szolgáltató által szóban történt visszaigazolása nem szerződésértékű.
c. A szerződés meghatározott időtartamra szól, és tartalma kiterjed a szolgáltatás tárgyára, helyére, időtartamára, árára, továbbá a fizetési, lemondási, módosítási feltételekre.
d. Amennyiben a Vendég a meghatározott időtartam lejárta előtt véglegesen elhagyja a szobát, a Szolgáltató jogosult a szolgáltatás ellenértékére.
e. A lejárati idő előtt megüresedett szobát a Szolgáltató jogosult újra értékesíteni.
f. A szállásszolgáltatás meghosszabbítását a Vendég kezdeményezheti, melynek igénybevételéhez a Szolgáltató előzetes hozzájárulása szükséges. Ebben az esetben a Szolgáltató kikötheti a már teljesített szolgáltatás díjának megfizetését.
g. A szerződés módosításához a Felek által aláírt írásbeli megállapodás szükséges.
a. Szállásszolgáltatás
i. A Szolgáltató a szállodai elhelyezést két épületszárnyban - Erzsébet-szárny, Zsuzsanna-szárny - különböző szobatípusokban biztosítja:
b. Vendéglátás
i. A szállodai alapcsomag ellátást nem tartalmaz. Az ellátást tartalmazó kedvezményes szállodai csomagok svédasztalos reggelit és vacsorát tartalmaznak. Az étkezéseket a megadott nyitvatartási időben vehetnek igénybe a szálloda vendégei.
ii. Az étteremből ételt/ italt kivinni csak az étteremvezető előzetes engedélyével szabad.
iii. Á la carte étkezési lehetőség a szálloda éttermében biztosított, nyitvatartási időben.
iv. További vendéglátó egységek a szállodai bár és kávézó.
v. Glutén-, laktóz- és tojásérzékeny vendégek általában találnak étrendjükbe illeszthető ételeket a büféreggeli és büfévacsora standard kínálatában is. Speciális diétákhoz szükséges nyersanyagok azonban nem minden esetben állnak rendelkezésre a szállodában, így a különleges étkezéseket igénylő vendégeknek saját maguknak szükséges az ételeikről gondoskodniuk. Az étkezések rendjével, az alapanyagokkal kapcsolatos részletes információt Szűcs Róbert, vendéglátás vezető ad a vendeglatas@erzsebetparkhotel.hu emailcímen.
c. Konferenciaszolgáltatások
i. Rendezvénytermek, konferenciaszolgáltatások előzetes egyeztetést követően vehetők igénybe.
d. Wellness szolgáltatások
i. A szálloda két épületszárnyának wellness szolgáltatásai a szálloda vendégei által korlátlanul vehetők igénybe a nyitvatartási időben, a helyszínen kifüggesztett házirend betartása mellett.
e. Gyógyászati szolgáltatások
i. Gyógyászati szolgáltatás, mofetta kezelés előzetes bejelentkezés alapján, orvosi vizsgálatot követően vehető igénybe.
f. Szabadidős szolgáltatások
i. A szálloda a vendégek szórakoztatására bizonyos időszakokban felnőtt és gyermek programokat, zeneszolgáltatást szervez. A szálloda a programváltozás jogát fenntartja.
ii. A programokon való részvétel, a bowling, biliárd használata a házirend betartása mellett történik.
a. A Szolgáltató Rack Rate árai a szálloda weboldalán és a szálloda portáján vagy a szállodai szobában kerülnek kifüggesztésre.
b. A szállodai egyéb szolgáltatások árai az adott szállodai részlegen - étterem, bár, kávézó, wellness, gyógyászat - is rendelkezésre állnak.
c. A Szolgáltató a meghirdetett árait előzetes bejelentés nélkül szabadon megváltoztathatja.
d. Az árak közlésekor a Szolgáltató megjelöli az árak törvény által szabályozott adótartalmának (ÁFA) mértékét. A hatályos adótörvény módosulása miatti esetleges többlet terhet a Szolgáltató - előzetes értesítés mellett - áthárítja a Szerződő félre.
e. Az árak nem tartalmazzák a helyszínen fizetendő helyi idegenforgalmi adót (IFA). Annak aktuális mértékét a Szolgáltató a weboldalon jeleníti meg.
f. A vendéglátó szolgáltatások ára 10% szervizdíjat tartalmaz.
g. A Szolgáltató az aktuális csomagajánlatait, akcióit a www.erzsebetparkhotel.hu weboldalon hirdeti meg, tájékoztató jelleggel, a -tól árat megjelölve. Az aktuálisan foglalható árak a szabad kapacitások függvényében a szálloda weboldalán érhetők el, foglalhatók a "Foglalás" menüpont alatt, az "Árkalkuláció és Online foglalás" almenüben.
h. A szolgáltató ajánlatai csak korlátozott mennyiségű szobakapacitással állnak a Vendégek rendelkezésére.
i. A meghirdetett kedvezmények minden esetben egyéni szobafoglalásra vonatkoznak, kivéve, ha kifejezetten másként kerülnek kommunikálásra.
j. A meghirdetett kedvezmények, promóciós kóddal igénybe vehető ajánlatok nem vonhatók össze semmilyen más kedvezménnyel.
k. Rendezvények, konferenciák, csoportos foglalások árát a Szolgáltató nem publikálja előzetesen, azokat konkrét ajánlatkérésre küldi meg a Megrendelő részére.
A gyermekkedvezmény egy vagy két felnőttel közös szobában, pótágyon vagy babaágyon történő elhelyezés esetén érvényes.
A kedvezmény mértéke:
A Zsuzsanna-szárnyban erkélyes szoba igénylése esetén a Szolgáltató erkély felárat számol fel. Az erkélyfelárat az online foglalói felületen kalkulált ár tartalmazza..
Az Erzsébet-szárny parkra néző (nem utcafronti) szobáinak vendég által történő igénylése esetén parki felárat számol fel a szálloda. A parki felár összegét az online foglalói felületen kalkulált ár tartalmazza.
a. Kistestű háziállat maximum 6 kg testsúlyig kizárólag a szálloda Erzsébet-szárnyában kijelölt földszinti, utcafronti szobájában helyezhető el, 5 000 Ft/ kisállat/ éjszaka felár ellenében. Kivéve vakvezető kutya.
b. A kisállatok a közös területek használata során a többi vendég nyugalmát nem zavarhatják. A kisállatok nem látogathatják a Zsuzsanna-szárnyat, a szálloda parkját, a wellness területét és az éttermet.
c. A behozott állat által esetlegesen okozott károkért a Vendég teljes körűen felelős.
d. A szállodának jogában áll megtagadni a kisállat fogadását, amennyiben az érkezés során derül ki, hogy a kisállat mérete, fajtája, testsúlya nem egyezik meg a foglalás során jelzett adatokkal.
a. A Szolgáltató a Szerződő fél részére nyújtott szolgáltatásainak ellenértékére részben vagy egészben igényt tarthat a szolgáltatás igénybevételének megkezdése előtt, hitelkártya garancia kéréssel vagy előlegfizetéssel. Az előlegfizetési, hitelkártya garancia fizetési feltételeket a megrendelés visszaigazolása tartalmazza.
b. Az előleg fizetése történhet átutalással, bankkártyával, készpénzzel vagy SZÉP- kártyával. A fizetéssel kapcsolatban felmerülő esetleges költségek a Szerződő felet terhelik.
c. Amennyiben a foglalás az érkezés napján történik, a Vendég az érkezéskor, még a szoba elfoglalását megelőzően fizeti ki a megrendelt szolgáltatások összegét.
d. Az előszezoni időszakra érkező megrendelés esetén a megrendelt csomagár 1 napra eső része fizetendő előlegként Az előleget a megrendelést követő 5 napon belül, helyi idő szerint 17.00 óráig kell megfizetni. A fizetés történhet átutalással, SZÉP kártyával, bankkártyával vagy készpénzfizetéssel a szállodában.
e. A nyári kiemelt időszakra (június 15 - szeptember 1.) érkező megrendelés esetén a megrendelt csomagár 1 napra eső része fizetendő előlegként Az előleget a megrendelést követő 5 napon belül, helyi idő szerint 17.00 óráig kell megfizetni. A fizetés történhet átutalással, SZÉP kártyával, bankkártyával vagy készpénzfizetéssel a szállodában.
f. Az ünnepi és kiemelt időszakokra érkező megrendelés esetén, az előleg mértéke a megrendelt csomagár 1 éjszakára eső része, amit a megrendelést követő 5 napon belül, helyi idő szerint 17.00 óráig kell megfizetni. A fizetés történhet átutalással, SZÉP kártyával, bankkártyával vagy készpénzfizetéssel a szállodában.
g. A szilveszteri időszakra a megrendelt szolgáltatások 50%-a fizetendő előlegként a megrendelést követő 5 napon belül, helyi idő szerint 17.00 óráig.
h. Amennyiben a foglalás végösszege meghaladja az 1 000 000 Ft-ot, a foglalás végösszegének 100%-a előre fizetendő.
i. Speciális ajánlatok esetén egyedi fizetési feltételek érvényesek, melyeket a visszaigazolás tartalmaz.
j. A Szolgáltató jogosult a szolgáltatások igénybevételének megkezdése előtt, a szállodai bejelentkezés során a Vendégtől garanciát kérni az előzetesen megrendelt és a helyszínen igényelt szolgáltatásokra. A garancia készpénzzel vagy bankkártya garancia formájában adható.
k. Szolgáltató a szerződő fél részére nyújtott szolgáltatásainak ellenértékére legkésőbb az igénybevételt követően, a szállodából történő távozást megelőzően igényt tart. Utólagos fizetésre kizárólag egyedileg létrejött írásos megállapodás esetén van lehetőség.
l. A szerződő fél a számlát kiegyenlítheti készpénzben forintban, euróban vagy USA dollárban, továbbá SZÉP kártyával, és a szálloda által elfogadott utalványokkal, a törvény szabta lehetőségek figyelembe vételével.
m. SZÉP kártyával vagy bankkártyával történő fizetés esetén a jogos kártyahasználat érdekében a Szolgáltató kérheti a Vendég személyazonosításra alkalmas közokiratának bemutatását.
n. A számla bakkártyával, hitelkártyával is kiegyenlíthető.
o. A számla a magyarországi adószabályoknak megfelelően forintban kerül kiállításra. A valutában kiajánlott árak a szálloda MNB árfolyama alapján meghatározott napi csúsztatott árfolyamán kerülnek forintosításra.
p. Utazási irodával, rendezvényszervezővel, egyéb szerződött partnerrel megkötött szerződés tartalmazza az egyedi fizetési feltételeket.
q. Az ajándékutalvány kiállításának előfeltétele az utalvány teljes ellenértékének előre történő kifizetése. Az ajándékutalvány felhasználása az azon feltüntetett érvényességi időn belül, és feltételekkel lehetséges a szabad kapacitások függvényében, a Szolgáltatóval történt előzetes egyeztetést követően. A fel nem használt ajándékutalvány az érvényességi idő lejártát követően érvényét veszti. Az ajándékutalvány készpénzre nem váltható.
r. A Szolgáltató bizonyos időszakokra magasabb mértékű előleg fizetését is előírhatja, erről mindig az adott időszakra készült csomagajánlat, valamint visszaigazolás fizetési feltételeiben rendelkezik.
a. A megrendelt szolgáltatások módosítására vagy lemondására írásban van lehetőség.
b. Megrendelt és visszaigazolt foglalás dátumának vagy létszámának módosítására a szabad kapacitások függvényében van lehetőség, a kötbérmentes lemondási határidő utolsó napjjáig.
c. A kötbérmentes határidőn túli dátum módosítása a vonatkozó kötbér megfizetése mellett lehetséges.
d. A megrendelt szolgáltatások kötbérmentes lemondására elő- utószezonban (szeptember 1. - június 14. között, a kiemelt és ünnepi időszakok kivételével) az érkezést megelőző 3. napon, helyi idő szerint 17.00 óráig van lehetőség. A kötbérmentes lemondási határidőn túli lemondás vagy a lemondás elmaradása (ún. no show) esetén a megrendelt teljes csomagár 1 napra eső része kötbérként kerül felszámolásra.
e. A nyári kiemelt időszakban június 14. és augusztus 31. közötti időszakra szóló megrendelések esetén a megrendelt szolgáltatások kötbérmentes lemondására az érkezést megelőző 7. napon, helyi idő szerint 17.00 óráig van lehetőség. A kötbérmentes lemondási határidőn túli lemondás vagy a lemondás elmaradása (ún. no show) esetén a befizetett előleg (a megrendelt csomag árának 1 napra eső része) kötbérként kerül felszámolásra.
f. Kiemelt és ünnepi időszakra egyedi lemondási feltételek vonatkoznak. A megrendelt szolgáltatás kötbérmentes lemondására az érkezést megelőző 14. napon (kivéve szilveszteri időszak, amikor a kötbérmentes lemondási idő 21 nap), helyi idő szerint 17.00 óráig van lehetőség. A kötbérmentes lemondási határidőn túli lemondás vagy a lemondás elmaradása (ún. no show) esetén a befizetett előleg kötbérként kerül felszámolásra.
g. A szilveszteri időszakban a kötbérmentes lemondási határidő 21 nap. Az érkezést megelőző 21. és 6. nap közötti lemondás esetén a megrendelt szolgáltatások 50%-a, az érkezést megelőző 5. napon belül történő lemondás vagy a lemondás elmaradása (ún. no show) esetén a megrendelt szolgáltatások 100%-a fizetendő kötbérként.
h. Utazási irodával, rendezvényszervezővel kötött egyedi megállapodás esetén, csoportos foglalásra a fentiektől eltérő lemondási feltételek vonatkoznak, melyeket az egyedi megállapodás tartalmaz.
i. Speciális ajánlatok esetén egyedi lemondási feltételek érvényesek, melyeket az adott ajánlat tartalmaz
j. A megrendelt, de a Vendég által igénybe nem vett szolgáltatások (szállás, étkezés, gyógyászati kezelések, stb.) értékének pénzbeli visszatérítésére nincs lehetőség.
k. Korábbi távozás esetén, ha a Vendég a meghatározott időtartam lejárta előtt véglegesen elhagyja a szobát, a Szolgáltató jogosult a Szerződésben kikötött szolgáltatás teljes ellenértékére. A lejárati idő előtt megüresedett szobát a Szolgáltató jogosult újra értékesíteni.
a. Kiemelt-és ünnepi időszakok 2020 (ahol az -ig dátum a tartózkodás utolsó napját jelöli): Újév: 2020. január 1. Március 15. hétvége: 2020. március 13-14. Húsvét: 2020. április 10-12. Tavaszi szünet 2020: április 9-13. Pünkösd: 2020. május 29-31. Augusztus 20. hosszú hétvége: 2020. augusztus 19-22. Őszi szünet 2020: október 22- november 31. Karácsony: 2020. december 24-26. Két ünnep között: 2020. december 27-29. Szilveszter: 2020. december 30. - 2021.01.01.
b. A nyári időszak kiemelt időszaknak számít, ezért a nyári időszakra a kedvezmények nem vonatkoznak.
a. A Vendég a szállodai szobát az érkezés napján 15.00 órától foglalhatja el, és az elutazás napján 10.00 óráig köteles elhagyni.
b. A szállodai foglaltság függvényében korai érkezés, illetve késői elutazás lehetősége biztosított. Csomagmegőrzésre a recepción van lehetőség.
i. Korai érkezésre 10.00 órától van lehetőség, az igényt a szálloda az érkezést megelőző napon tudja visszaigazolni (a foglaltság függvényében). A korai érkezés díja 6 000 Ft/ szoba. Ünnepi és kiemelt időszakokban nincs lehetőség korai érkezés igénybevételére.
ii. Késői elutazási lehetőséget abban az esetben tud a szálloda biztosítani, amennyiben az adott szobára nincs érkező vendég az érintett napon.
iii. A késői elutazás díja 6 000 Ft/ szoba (2 fő)/ alkalom. Késői elutazás pótágy felára: 3 000 Ft/ fő; gyermekek részére 6-12 éves kor között 1 500 Ft/ fő, 0-6 éves kor között maximum 2 gyermek részére ingyenes. Tartalma: Late check- out 16.00 óráig és korlátlan wellness használat.
c. A Vendég a bejelentkezés során köteles aláírni a személyes adataival kitöltött bejelentőlapot, melynek aláírásával elfogadja a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit, valamint a Szolgáltató részlegeinek Házirendjét. A vendég a szállodai tartózkodása során köteles betartani a Szolgáltató Házirendjét.
d. A Vendég hibájából felróható sérülésekért a Szolgáltató felelősséget nem vállal.
e. A szándékos rongálás miatt keletkező károk költségét a Szolgáltató a Vendégre terheli.
f. A szálloda teljes területe nemdohányzó. A nemdohányzók védelméről szóló 1999. évi XLII. törvény végrehajtása értelmében a szálloda zárt helyiségeiben (beleértve a vendégszobákat is), közösségi területein tilos a dohányzás. A szálloda alkalmazottai jogosultak a vendégeket, valamint a szálloda területén tartózkodó bármely más személyt figyelmeztetni a jogszabály betartására, illetve a jogszerűtlen magatartás abbahagyására. A vendégek, illetve a szálloda területén tartózkodó bármely személy köteles a jogszabály betartására, valamint az esetleges felszólítás teljesítésére. Amennyiben bármely vendég vagy a szálloda területén tartózkodó egyéb személy jogsértő magatartása miatt a szálloda üzemeltetőjét az illetékes hatóság a hivatkozott jogszabály alapján bírsággal sújtja, úgy az üzemeltető fenntartja magának a jogot, hogy az adott jogsértő magatartást tanúsító személyre a bírság összegét áthárítsa, illetve annak megfizetését tőle követelje. Ennek megszegése esetén, különösen a szobákban történő dohányzás, illetve a szobákhoz tartozó erkélyen oly módon történő dohányzás, hogy a dohány füst a szobába beáramol, a dohányzó vendég 15 000 Ft összeg többlet takarítási díj megfizetésére köteles, mely a szobaszámlára kerül ráterhelésre. Dohányzásra kizárólag az erre táblával kijelölt helyeken kerülhet sor.
a. A Szolgáltató jogosult a szállás szolgáltatásra szóló szerződést azonnali hatállyal felmondani, és a szolgáltatások nyújtását megtagadni az alábbi esetekben:
i. A vendég nem rendeltetésszerűen használja a rendelkezésre bocsátott szobát vagy a szálloda egyéb helyiségét;
ii. A Vendég fertőző betegségben szenved;
iii. A Vendég a szálloda biztonságát, rendjét veszélyezteti, az alkalmazottakkal, vendégekkel, kifogásolhatóan, durván viselkedik, alkohol vagy drogok befolyása alatt áll, fenyegető, sértő vagy egyéb elfogadhatatlan viselkedést tanúsít;
iv. A Vendég nem teljesíti a Szerződésben meghatározott fizetési kötelezettségét.
a. Amennyiben a Szolgáltató a Vendég elhelyezését a saját hibájából nem tudja biztosítani, pl. Ideiglenes üzemelési problémák, túltöltés, stb., úgy köteles a Vendég elhelyezéséről gondoskodni.
b. A Szolgáltató köteles a szerződésben meghatározott szolgáltatásokat a szerződésben meghatározott áron egy másik, azonos kategóriájú szálláshelyen felajánlani. A helyettesítő szállás biztosításának valamennyi többletköltsége a Szolgáltatót terheli.
c. Szolgáltató ingyenes transzfert biztosít a Vendég részére felajánlott szálláshelyre való költözéshez, illetve az esetleges visszaköltözéshez.
d. Szolgáltató térítésmentes telefonálási lehetőséget biztosít a Vendégnek, a szálláshely változásának közlésére.
e. Amennyiben a Szolgáltató ezen kötelezettségeinek maradéktalanul eleget tesz, illetve a Vendég a számára felajánlott helyettesítő szálláslehetőséget elfogadta, utólagos kártérítési igénnyel a Vendég/ Szerződő fél nem élhet.
a. Amennyiben a Vendég szállás szolgáltatás igénybevételének ideje alatt megbetegszik, és nem képes a saját nevében eljárni, a Szolgáltató orvosi segítséget ajánl fel.
b. A Vendég betegsége/ halála esetén a Szolgáltató költségeinek kompenzációjára tart igényt a beteg/ elhunyt hozzátartozója, örököse, számlafizetője részéről az esetlegesen felmerülő orvosi és eljárási költségek, az elhalálozást megelőzően igénybe vett szolgáltatások ellenértékének, valamint a betegség/ haláleset kapcsán a felszerelésekben, berendezési tárgyakban esetlegesen keletkezett károk tekintetében.
a. A Vendég jogosult a megrendelt szoba, valamint a szálloda azon helyiségeinek rendeltetésszerű használatára, melyek beletartoznak a szokásos használati körbe, és nem esnek egyedi feltételek hatálya alá.
b. A Vendég a szálláshelyen való tartózkodásának ideje alatt panasszal élhet a Szolgáltató által nyújtott szolgáltatások teljesítésével kapcsolatban. A Szolgáltató a Vendég szálláshelyen való tartózkodásának ideje alatt a Szolgáltatóhoz írásban igazoltan eljuttatott panasz kezelésére kötelezettséget vállal.
c. A vendég panasztételi joga a szállodából történt elutazását követően megszűnik.
a. A szerződő fél köteles a Szerződésben megrendelt szolgáltatások ellenértékét a Szerződésben meghatározott időpontig és módon kiegyenlíteni.
b. A Vendég köteles arról gondoskodni, hogy a felelőssége alá tartozó 18 év alatti gyermek csak felnőtt felügyelete mellett tartózkodjon a Szolgáltató szállodájában.
c. A Vendég saját ételt- italt nem hozhat be a szálloda vendéglátó egységeibe.
a. A Vendég felelősséggel tartozik az általa okozott mindazon károkért és hátrányokért, melyeket a Szolgáltató vagy harmadik személy a Vendég vagy kísérője vagy az ő felelőssége alá tartozó más személyek hibájából elszenved. E felelősség akkor is fennáll, ha a károsult a kár helyreállítását közvetlenül a Szolgáltatótól igényli.
a. Amennyiben a Vendég az igénybe vett vagy a Szerződésben megrendelt, de igénybe nem vett kötbérköteles szolgáltatások díjának megfizetésére vonatkozó kötelezettségének nem tesz eleget, a Szolgáltatót követelései biztosítására zálogjog illeti meg a Vendég azon személyes tulajdontárgyain, amelyeket a szállodába magával vitt.
a. A Szolgáltató köteles a szerződés alapján megrendelt szállás és egyéb szolgáltatást az érvényes előírások, szolgáltatási sztenderdek szerint teljesíteni.
b. A Szolgáltató köteles a Vendég írásos panaszát kivizsgálni és a probléma kezeléséhez a szükséges lépéseket megtenni, melyet írásban köteles rögzíteni.
a. A Szolgáltató felelősséget vállal minden olyan, a Vendéget ért kárért, mely a létesítményein belül, a Szolgáltató vagy annak alkalmazottai hibájából következett be.
b. A Szolgáltató felelőssége nem terjed ki azokra a káreseményekre, amelyek a Szolgáltató alkalmazottainak és vendégeinek körén kívül eső elháríthatatlan ok miatt következtek be, vagy azokat a Vendég maga okozta.
c. A szolgáltató kijelölhet olyan helyeket a szállodában, ahová a Vendég nem léphet be.Az ilyen helyeken történt esetleges károkért vagy sérülésekért a Szolgáltató nem vállal felelősséget.
d. A Vendégnek az őt ért kárt azonnal jelentenie kell a szállodában, és minden szükséges adatot a szálloda rendelkezésére kell bocsátania, amely a káreset körülményeinek tisztázásához, esetleg a rendőrségi jegyzőkönyv felvételéhez, a rendőrségi eljáráshoz szükséges.
e. Értéktárgyakért, értékpapírokért, készpénzért a Szolgáltató csak akkor felelős, ha azokat megőrzésre kifejezetten átvette.
f. Szolgáltató közösségi tereiben, szobáiban hagyott személyes tárgyakért (ideértve a szobai széfben elhelyezett dolgokat, tárgyakat is) a Szolgáltató felelősséget nem vállal.
g. A Szolgáltató parkolójában lévő gépkocsiban keletkezett károk keletkezését Szolgáltató kivizsgálja, és amennyiben a kár neki felróható gondatlanságból keletkezett, megtéríti azt.
h. A Szolgáltató parkolójában lévő gépkocsiban hagyott értéktárgyakért a Szolgáltató nem vállal felelősséget.
i. A kártérítés mértékének felső határa a Szerződés szerinti napi szobaár összegének ötvenszerese, kivéve, ha a kár ennél kevesebb.
a. A Szolgáltató a szerződésben foglalt kötelezettsége teljesítése során köteles az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011.évi CXII. tv, és az adatvédelemmel kapcsolatos vonatkozó jogszabályok rendelkezéseinek megfelelően eljárni.
a. A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény (a továbbiakban Fgytv.) 17/A §-a paragrafusa értelmében a Szolgáltató tájékoztatja a Vendéget arról, hogy a panaszügyintézés helye a Szolgáltató székhelye (3244 Parádfürdő, Kossuth u. 372.). Az esetleges panaszok benyújthatók elektronikus levélben is az info@erzsebetparkhotel.hu emailcímen.
b. A Fgytv. értelmében a Vendég a lakhelye/tartózkodási helye szerint illetékes békéltető testületnél eljárást kezdeményezhet, ha panaszügyének rendezését a Szolgáltatónál írásban megkísérelte, de az nem vezetett eredményre. A Szolgáltató székhelye szerint illetékes Békéltető Testület székhelye 3300 Eger, Faiskola út 15., telefonos elérhetősége +36 36 429 612/122.
Azon ok vagy körülmény, pl. háború, árvíz, tűzvész, időjárásbeli viszontagság, áramhiány, sztrájk bekövetkezése, amely felett a fél nem bír ellenőrzéssel (vis major) bármely felet felmenti a szerződésből eredő kötelezettségeinek teljesítése alól, míg ezen ok vagy körülmény fennáll. A felek minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy ezen okok és körülmények bekövetkeztének lehetőségét a lehető legalacsonyabb szintre szorítsák, és ezáltal az okozott kárt vagy késedelmet a lehető leghamarabb helyrehozzák.
a. A Szolgáltató és a Szerződő fél közötti jogviszonyra a magyar jogszabályok rendelkezései az irányadóak. A szolgáltatási szerződésből eredő jogvita lefolytatására a szolgáltatás helye szerint hatáskörrel rendelkező bíróság az illetékes. Parádfürdő, 2020. június 26.